Hányszor voltunk már szerelmesek életünkben? Hányszor volt az a tényleg magával ragadó, igazi, mély nagy szerelem, mint a filmekben?  Vagy nem is létezik? Ha nincs láb bigyuszoló csók, mint a régi nagy romantikus filmekben, még Marilyn Monroe korából.

Én úgy vagyok ezzel a témával, mint minden átlagos nő. Minden kapcsolatomra azt hiszem, most ez valami más, valami igazi. Aztán hónapok, évek múlva rájövünk, hogy ez a kapcsolat se más, mint az eddigiek. Ugyanúgy büfögnek, pukiznak, és a franc tudja még mit csinálnak a férfiak. Szerintem mindegyik ilyen. Nincs kivétel. Mindenki ember, mindenkinek vannak hibái. A lényeg, az elfogadás kulcs biztos, hogy a személyiségben keresendő. Nem tudom elhinni, hogy van olyan nő a világon, aki kitart 1 olyan pasi mellett, akinek lehet, hogy tökéletesen kigyúrt teste van, de a szája úgy bűzlik, mint egy öthetes zokni :S

Olyan 5 évvel ezelőtt éreztem azt először, hogy szerelmes vagyok. A fiú egy álom volt. Szőke haj, kék szem, mély basszus hang (amire egyszerűen bomlok). Szinte megbabonázva figyeltem mindig amikor beszélt, vagy énekelt. Sajnos addig nem fejlődött ki a dolog (mivel szinte követtem és úgy tapadtam rá, mint 1 pióca), de valahol sose felejtettem el. Ő volt az első nagy szerelmem. Ha tehettem volna, elmondtam volna neki, hogy mennyit jelent nekem, de sajnos, mint oly sok mindent ezt is elbaltáztam…

Utána, rá olyan 2-3 évre, jött egy másik szőke srác (nem tehetek róla, bomlottam utánuk), ugyancsak kék szemekkel és hihetetlenül bunkó dumával (nem tudom, hogy miért, de ez a tulajdonság is nagyon vonz). Úgy éreztem, hogy őt is szerelemmel szeretem. Vele már könnyebb helyzetben voltam, meg tudtam Neki mondani, hogy mit éreztem. 5 hónapig voltunk együtt. Még akkor is úgy éreztem, hogy szeretem, miután megcsaltam 1 másik pasival. Miután ez kiderült még jobban szerettem. Hiába… az embernek az kell, amit nem kaphat meg.

És most megint úgy érzem, hogy szerelmes vagyok. Az utóbb említett kapcsolatban nem voltam annyira biztos, mint ebben. Az távkapcsolat volt, ez nem az. Arról a srácról tudtam, hogy nagyon szeret és soha nem csalna meg, mégis megcsaltam. Jelenlegi párom is szeret annyira, mint az előző anno, mégsem akarom megcsalni. Lehet, hogy ez jelenti ténylegesen a szerelmet? Ha mást már nem is „kívánok”? Ha nem nézek félre, csak Ő jár az eszemben? És ez egészséges egyáltalán? És ha ez tényleg így van, akkor igaz az a mondatom, amit mondtam Neki: „Soha nem szerettem még ennyire senkit?” És ha igaz is, előtte akkor nem voltam szerelmes?

Ha ezen a vonalon maradok, mármint hogy nem akarom megcsalni és nem is csalom meg és ha egyikünk sem rontja el, akkor lehet, hogy „örökre” együtt leszünk? Akkor csak 1 szerelem jutott nekem? Vagy ez mindenkivel így van?

És mi van az elvált emberekkel? Nekik kettő, esetleg több igazi szerelem jutott az életben? Vagy nekik is csak egy, amit nagyon nehezen találtak meg? Érdekes. Vajon Gábor Zsa Zsa volt valaha szerelmes?

És mi van, ha nem mindenki találja, vagy kapja meg az igazi szerelmet? Lehet, hogy ez csak szerencse kérdése? Ki tudja rá a választ?